Loading
április 10, 2016

Versenyzői tájékoztató

PALICSI BORFUTAM 2017

Szabályzat

A Borfutamon való részvételre 18 éven felüli személyek jelentkezhetnek. A 14 és 18 év közötti gyermekek csak a szüleik írásos beleegyezésével nevezhetnek be a versenyre.

Minden résztvevő köteles viselni a benevezési rajtszámát, kizárólag a mellkasán, mert ellenkező esetben ki lesz zárva a versenyből.

A rajtszám nem adható át más személynek.

A versenyzők kötelesek kizárólag a kijelölt pályán haladni, és tiszteletben kell tartaniuk a szervezők, pályafelügyelők és a verseny lebonyolításában segédkező önkéntesek utasításait.

A verseny résztvevői saját felelősségükre futnak. A szervezők nem vállalnak semmilyen jogi vagy anyagi felelősséget a versenyzők esetleges sérülése vagy a felszerelésükben keletkezett kár esetén, valamint a versenyzők tetteiért a többi részvevő illetve harmadik fél irányában.

A résztvevő elállhat a versenyzéstől, és nem köteles erről értesíteni a szervezőket. Abban az esetben, ha eláll tőle, vagy előre nem látható okokból nem tud részt venni a versenyben, a szervezők nem kötelesek visszafizetni a már befizetett nevezési díjat.

A Palicsi Borfutam 2017 összes résztvevőjének névsora és az elért eredmények közzé lesznek téve a Bormaraton honlapján.

 

Utasítások

A versenyzők a Vigadónál található versenyzői övezetbe 8 órától, de legkésőbb 10 óráig érkezhetnek meg. Itt a rendelkezésükre áll a ruhatár, ahol leadhatják a személyes dolgaikat az önkénteseknek. Az átvett tárgyak egy, a tulajdonos rajtszámával megjelölt zacskóba kerülnek. Ezt a verseny befejezését követően ugyanott kaphatják vissza.

A versenyzői övezetben orvosi ellátást kaphatnak, valamint itt tudják használni a mosdót.

Minden versenyző kizárólag azt a rajtszámot viselheti, amellyel benevezett, mert egyébként kizárják a versenyből. A rajtszámot kötelező a mellkason viselni.

A rajthelyek elfoglalásakor a kiemelt versenyzők állhatnak a rajtvonal mögötti első sorban, míg a többi versenyző a hátuk mögött foglalhat helyet.

A versenyzők kötelesek figyelemmel kísérni a műsorvezető és a rajtbíró utasításait. Azok a versenyzők, akik a viselkedésükkel megzavarják a rendet a rajtnál, el lesznek távolítva, és kizárásra kerülnek.

A verseny 10:30-kor rajtol.

Minden versenyzőnek el kell haladnia a pályán található ellenőrző pontok mellett. Amennyiben a versenyző bármilyen okból nem kerül nyilvántartásra ezeken az ellenőrző pontokon, elveszíti a versenyzési jogát és az eredményét.

A futam teljesítésének időkorlátja négy óra, és mindazok a versenyzők, akik 14:30-ig célba érnek, érmet kapnak a Palicsi borfutam 2017 versenyen való részvételről.

Azok a versenyzők, akik segítségre szorulnak, a pályafelügyelőkhöz és az önkéntesekhez fordulhatnak a frissítő állomásoknál, és itt bevárhatják, hogy elszállítsák őket a versenyzői övezetbe vagy a legközelebbi egészségügyi intézménybe (szükség esetén).

A célba érkezést követően minden versenyzőnek rendelkezésére áll az ellátás, az esetleges egészségügyi segítség, valamint a mosdók.

A férfi és a női mezőny első három-három helyezettjének kihirdetésére 14.30 órakor kerül sor a színpadon.

 

ÉLMÉNYFUTAM

Az Élményfutamon korhatár nélkül bárki részt vehet. A verseny ingyenes, nincsenek rajtszámok, és szükség előzetes benevezésre sem. Mindazok, akik részt szeretnének venni ezen a futamon, indulás előtt 15 perccel jöjjenek a rajt övezetbe.

A résztvevők csak azt követően léphetnek be a rajt övezetbe, miután a Borfutam minden versenyzője elhagyta ezt a területet. Az Élményfutam rajtja 10:45-kor lesz a Vigadó előtt.

Az Élményfutam szórakoztató jellegű, győztes és helyezések nélkül.

Category: